|
Ismét Katapult Mentorprogram Gólyatábor!
Először is
gratulálunk a sikeres felvételi eredményekhez, s a programba való bekerüléshez!
Ezzel elérkezett
a nagy pillanat, hogy ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is próbára tegyünk
Titeket és felkészültségeteket!
Idén is
megszervezzük a program egyik legjelentősebb rendezvényét – a gólyatábort!! Ez
azért különösen fontos, mert itt találkozhattok először mentoraitokkal,
mentoráltjaitokkal, s a program munkatársaival és működésével is
megismerkedhettek. Későbbi működésetekhez elengedhetetlenül fontos
információkhoz juthattok, nem is beszélve a felejthetetlen élményekről.
Ebben az évben
nemcsak a program résztvevői lesznek majd kollégiumban; vendéglátóink Rumcájsz,
a Kockásfülű Nyúl, a Nagy Ho-Ho-Horgász és még sokan mások a régi ismerős arcok
közül. Ők azok, akik számítanak a részvételetekre!!
Helyszín: ELTE
Kőrösi Csoma Sándor Kollégium (1118. Budapest, Dayka Gábor utca 4. )
Időpont: Augusztus 14-18.
A részvételi díjat (8000 forint
/fő) - amely tartalmazza a szállást, az étkezést, a képzéseket és az esti
programok költségeit – a helyszínen
tudjátok befizetni.
A részvétel minden mentornak
kötelező, hiszen a különböző programok, előadások mellett alkalom nyílik
arra, hogy megismerkedjetek a szervezet működésével és mentoráltjaitokkal is! Részletekért kattints a Tovább gombra: |