2005/2006-os tanév
Összesen 78 intézmény, melyek száz százalékával
sikeresen vettük fel a kapcsolatot.
Összesen 186 hallgató, melyből 1 hallgatót nem a feltüntetett
helyre vettek fel (PTE-PMMK), a visszakeresése folyamatban van. Ezen felül 4
hallgató mondta vissza mentorálási kérelmét (SZIE-YMMFK, DE-HPFK, VE-GTK), egy
helyen pedig nem kivitelezhető program az adott intézmény oktatási
rendszere miatt, mivel az elsősök az első szemeszter során kiképzésben vesznek
részt, ahol csak az elsőévesek vannak jelen, de a felsőévesek rendszeresen
látogatják őket a kiképzőtáborban (ZMNE-BKMK).
Az Oktatási Minisztériumtól újabb listát várunk, amely
alapján további hallgatók kerülhetnek be a programba, azokból a felsőoktatási
intézményekből, ahol nem telt be a 3%-os keret.
Az Oktatási Minisztérium listáján szereplő intézményeken
felül 4 helyről érkezett hozzán jelentkezés. Ezek az intézmények a következők:
- A Tan
Kapuja Buddhista Főiskola
- Baptista
Teológiai Akadémia
- BME-TTK
- KRE-HTK
Ezen intézményekben további 8 mentort vettünk adatbázisba. A
mentoráltak száma ezen a négy helyen összesen 37.
2006/2007-es
tanév
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ tájékoztatása alapján a
2006-os felvételi eljárás során mintegy 640 olyan fiatal jelentkezett a
felsőoktatásba, aki a törvényi szabályozás alapján hátrányos helyzetűként adta
be a jelentkezési lapját, így számíthatott a „Szociálisan hátrányos helyzetű
fiatalok felsőfokú tanulmányait elősegítő program” nyújtotta
kedvezményekre. 2006. július 26-án határozták meg az idei ponthatárokat,
kiderült, hogy ki juthat be egyetemre vagy főiskolára és ki nem. Az összes
hátrányos helyzetű jelentkezőnek kicsit több mint a fele, 350 fő jutott így be
a felsőoktatásba, ezen belül 250 fő, akiknek valamelyik kedvezmény révén
sikerül a felvételi (vagy a „költségtérítéses jelentkezés” vagy a „80%-os
kedvezmény”).
A Mentorprogram vezetése – mivel a jogszabályi háttér nem tette lehetővé azt,
hogy közvetlenül érjünk el a hátrányos helyzetű fiatalokhoz – az OFIK-kal való
megállapodás szerint egy levelet juttatott el mind a 350 jelentkezőhöz, amiben
tájékoztatást nyújtottunk a Mentorprogramról és arra kértük a felvételt nyert
hallgatókat, hogy ők jelentkezzenek az ingyenesen hívható zöld számunkon. Ez az
eljárás mérsékelten, de sikeresnek tekinthető, a „felkutatandó” hátrányos
helyzetűek körülbelül harmadával még a nyár folyamán sikerült felvennünk a
kapcsolatot és így zömüknek lehetősége volt a szeptemberi tanévkezdés előtt
megismerkedni a leendő mentorával.
A mentoráltak
felkutatása új lendületet kapott a szeptemberben, amikor az OKM elkezdte a
költségtérítéses képzésre felvett hátrányos helyzetű hallgatók államilag
finanszírozott képzésbe való átvételének adminisztratív eljárását. Mivel ez az
eljárás igen körülményesen folyt, így hatványozottan szükség volt a
Mentorprogram által szolgáltatott információkra, ezáltal újabb és újabb
hátrányos helyzetű felvételizők jelentkeztek nálunk, hogy élni kívánnak a
Mentorprogram nyújtotta segítséggel. Munkánkat bonyolította, hogy az Oktatási
és Kulturális Minisztérium lehetővé tette, hogy olyan hátrányos helyzetűek
csatlakozzanak utólag a programhoz, akik a felvételi eljárásban nem
jelentkeztek a megfelelő módon a Szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok
felsőfokú tanulmányait elősegítő programba.
Így az eredetileg 350
fő felvetten kívül számosan csatlakozhattak az OKM jóváhagyásával a
Mentorprogramhoz is. Megfelelő információk híján nem tudjuk, hogy az így
csatlakozókkal pontosan hány főre bővült a Mentorprogram által elérhető
hallgatók száma. Természetesen azoknak, akik utólag (szeptember–október
folyamán) vették fel velünk a kapcsolatot, szintén kerestünk egy felsőbb éves
segítőt, és informáltuk a program által nyújtott egyéb segítségekről is.
Mindent összevetve
sikeresnek mondható az, hogy a fenti körülmények ellenére is 273 olyan
fiatallal vettük fel a kapcsolatot és nyújtunk személyes segítséget az azonos
intézményben tanuló, felsőéves mentoraink által, akik a 2006-os évben
jelentkeztek a Szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú
tanulmányait elősegítő programba. Továbbá 13 fiatalról tudjuk azt, hogy
ugyan felvették felsőoktatási intézménybe, de valamilyen okból nem kezdte meg a
tanulmányait, a visszajelzések alapján néhányuknak nem volt egyértelmű az
adminisztratív eljárás a költségtérítéses képzésbe felvettekkel kapcsolatban és
a felsőoktatási intézmény által küldött fizetési felszólítás elriasztotta őket
a beiratkozástól.
2007/2008-as tanév
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ tájékoztatása alapján a
2007-es felvételi eljárás során mintegy 3861 olyan fiatal jelentkezett a
felsőoktatásba, aki a törvényi szabályozás alapján hátrányos helyzetűként adta
be a jelentkezési lapját, míg 1101 jelentkezett halmozottan hátrányos helyzetűként.
A 2006-os felvételihez ez utóbbi a
releváns összehasonlítási alap, a tavalyi felvételikor (más szabályozás volt)
640 fiatal jelentkezett. Tavaly (2006-ban) az összes hátrányos helyzetű
jelentkezőnek kicsit több mint a fele, 350 fő jutott így be a felsőoktatásba
(54%-uk), ezen belül 250 fő, akiknek valamelyik kedvezmény révén sikerül a
felvételi (vagy a „költségtérítéses jelentkezés” vagy a „80%-os kedvezmény”).
Előnyben részesítés 2007.
|
Típus
|
Többletpontot szerzett jelentkező
|
Előnyben részesítési többletpont nélkül is bejutott volna
|
A többletpont szükséges volt a bejutáshoz
|
Többletponttal sem jutottak be államilag támogatott képzésbe
|
|
Hátrányos helyzetűek
4 többletpont
|
3861
|
2146
|
311
|
1404
|
|
„Halmozottan” hátrányos helyzetűek
8 többletpont
|
1101
|
530
|
176
|
395
|
(Forrás : Országos Felsőoktatási Információs Központ) 2007-ben
a jelenlegi szabályozás alapján előnyben részesítés címen a plusz 8 felvételi
pontra jogosultak nagy része (64%-a), 706 fő nyert felvételt valamelyik megjelölt
intézménybe, ebből 122 fő költségtérítéses képzésre.
A 2007-es tanévben a 706 fő
felvételt nyert diákból 176-nak volt szüksége a plusz 8 pontra, hogy valamely
helyen megjelölt intézménybe felvételt nyerjen. Nagy részüknek (530 fő) a
pontkedvezmény nem volt szükséges a sikeres felvételihez. Ez persze nem jelenti
azt, hogy az első helyen megjelölt intézménybe vették volna fel őket.
Néhány
intézmény kiemelve:
|
Intézmény
|
felvettek száma
|
|
Debreceni Egyetem
|
106
|
|
Pécsi Tudományegyetem
|
77
|
|
Szegedi Tudományegyetem
|
76
|
|
Nyíregyházi Főiskola
|
62
|
|
Miskolci Egyetem
|
47
|
|
Eötvös Loránd Tudományegyetem
|
41
|
|
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem
|
18
|
|
Budapesti Corvinus Egyetem
|
13
|
A
tavalyi évhez képest némi előrelépést jelentett az, hogy a Mentorprogram
bekerült a Felsőoktatási Felvételi Tájékozatóba, viszont a jelentkezés még
mindig eléggé körülményes és nem magától értetődő volt. Azoknak, akik a plusz 8
ponton felül a Mentorprogramban is részt kívántak venni, egy külön kitöltött hozzájárulási
nyilatkozattal kellett az OFIK-nál jelezniük, hogy hozzájárulnak ahhoz,
hogy a Mentorprogramot működtető szervezethez eljussanak a személyes és a
felvételihez kapcsolódó adataik, így a Mentorprogram fel tudja velük venni a
kapcsolatot.
Ezen
kívül, ugyancsak a Felsőoktatási Információs Központ segítségével, a
ponthatárok meghúzása után, július végén minden felvett halmozottan hátrányos
fiatalhoz eljuttattunk egy levelet, amelyben leírtuk, hogy amennyiben még nem
jelentkezett a Mentorprogramba, hogyan teheti ezt meg. Ez az eljárás
mérsékelten, de sikeresnek tekinthető, a „felkutatandó” hátrányos helyzetűek
körülbelül harmadával még a nyár folyamán sikerült felvennünk a kapcsolatot és
így zömüknek lehetősége volt a szeptemberi tanévkezdés előtt megismerkedni a
leendő mentorával. Az augusztus-szeptemberi időszakban még jelentkezőkkel
együtt a Mentorprogram körülbelül 400 halmozottan hátrányos helyzetű fiatalnak
tudott segítséget nyújtani az intézményekben működő mentoraink által.
|