Programtörténet
és eseménynaptár
2005–2006.
tanév
2005. július 1-jével
életbe lépett a projekt
megvalósításáról szóló
szerződés az Oktatási Minisztérium és a
HÖOK a Hallgatókért Alapítvány
között. A Mentorhálózat
a 2005-2006 tanév során, szeptember végén,
október elején kezdhette meg a gyakorlatban is a működését
a felsőfokú intézményekben.
Felépítettünk egy országos szintű,
működő mentorhálózatot: saját kiadványokkal,
szóróanyagokkal, kapcsolathálózat kiépítésével
és PR munkával sikeresen terjesztettük a programot,
képzésekkel és konferenciák
szervezésével szakmai szinten is teljesítettük
vállalt feladatunkat.
A 2006-os
év eseményei
A 2006-2007-es tanévre tapasztalatokkal és kapcsolatokkal
gazdagabban készülhettünk fel. Már tavasszal
megkezdhettük a program terjesztését mind a
potenciális mentoráltak, mind a mentorok körében.
Áprilisban hozzáláthattunk a mentorok
toborzásához, szűrésükhöz. E
célból kiépítettünk egy új
felvételi és elbírálási rendszert, melyek kiegészítették
a jelöltekkel való személyes beszélgetést. A
felvett mentorok egyéni képzéseit is meg tudtuk tartani,
így az újonnan bekerülők már a nyár
folyamán fel tudtak készülni feladataikra, illetve a
Gólyatáborba is előzetes ismeretekkel érkezhettek.
A programot sikeresen népszerűsítettük az ország
összes szakközépiskolájában és
gimnáziumában (Katapult tájékoztató
füzet küldésével, kihelyezésével,
szóróanyagokkal), valamint a közművelődési
és egyéb, a fiatalok által potenciálisan
látogatott művelődési és
szórakozási helyiségekben (plakátokkal).
Mivel a jogszabályi, illetve rendelkezési
háttér még ez évben sem tette lehetővé
számunkra, hogy hozzájussunk a programban résztvevők
nevéhez és elérhetőségéhez,
felkutatásukhoz más úton láttunk hozzá. Ennek köszönhetően
már a nyáron az összes, a program keretében felvett
hallgató megközelítőleg 81%-át sikerült is
felkutatnunk. Az idei tanévet már úgy kezdhettük el,
hogy felkutatott és elért mentoráltjaink, valamint a
kiválasztott mentorok többsége már megismerkedett
(2006. augusztusi Mentor-gólyatábor) és a mentorok is
részt vettek a számukra tartott első, többnapos
képzésen (2006. augusztus).
A program hatékonyságának növelése
érdekében az országos szinten működő hálózati
struktúránkat is átalakítottuk: a
projektvezető és a két projektasszisztens, valamint a
mentorok és mentoráltak „közé”,
koordinációs feladatok bonyolítása végett, a
Gólyatáborban a mentorok közül régiós
vezetőket választattunk. Feladatuk a „központ”
és a mentorok között a kommunikáció
gördülékenyebbé tétele, a mentorok vállalt feladatainak ellenőrzése,
a Mentorprogram stratégiájának
kivitelezésében való aktív részvétel.
Ezen túl a szervezési, működési, valamint PR
munkánkat két lelkes korábbi mentorunk külső munkatársként
önként segítette.
Sikerként könyvelhetjük el, hogy az OKM-mel és OFIK-kal
való tárgyalás-, és egyeztetés-sorozatok
hatására – a következő tanévben – a
Felvételi Tájékozatóban megjelenő Mentorprogramról
szóló fejezet tartalmát mi fogalmazhattuk meg. Egy formanyomtatvány
közbeiktatásával, valamint a jelentkezési lapon ennek
külön megjelölésével megteremtettük a
lehetőségét annak, hogy a programban résztvevők
adataihoz hozzájuthassunk.
A szervezet struktúrájában történt
változtatás, valamint az adatokhoz való
hozzájutás lehetővé tette számunkra, hogy a
következő tanévben a
felsőfokú intézményekben a mentori
tevékenység megszervezése mellett
bővíthessük a Mentorprogram tevékenységét.
Az intézményekben működő Hallgatói
Önkormányzatokkal, Karrierközpontokkal és Tanulmányi
Osztályokkal való együttműködés, illetve
kapcsolatfelvétel segítségével egyre több
intézmény honlapján, és újságjában
volt található a Mentorprogramról és
honlapunkról információ.
A programnak a társadalom szélesebb körében
való megismertetése is elindult, több újságban,
rádióban, valamint számos civil szervezet
fórumán megjelentünk, szerepeltünk. A legtöbb
fórummal, ill. szervezettel sikerült olyan kapcsolatot
kiépítenünk, hogy az aktuális, új információkat,
változásokat is folyamatosan közzé tették a
Mentorprogrammal kapcsolatban.
Programtörténet
– 2007
Január–február
Év eleji működésünk elsősorban a program
terjesztésének, ismertségének növelése
jegyében zajlott. Célunk az volt, hogy az
esélyegyenlőségi program nyújtotta lehetőségekről
és kedvezményekről tájékoztassuk az
érintettek lehető legszélesebb körét,
biztosítva, hogy ennek ismeretében fontolják meg a
felvételivel kapcsolatos döntésüket, melynek
határideje ez év február 15-e. E célból
átfogó, országos kampányt folytattunk, melyben munkatársaink
mellett részt vettek aktivista mentoraink, mentoráltjaink, az
egyetemek hallgatói szervezetei is. Munkánkat támogatta az
Oktatási és Kulturális Minisztérium és az
Országos Felsőoktatási Információs
Központ is.
Az év elejére
elkészítettük Katapult 2007 (felvételi
információk hátrányos helyzetű
diákoknak) című
kiadványunkat, melyet eljuttattunk az ország összes
középfokú intézményébe, az
önkormányzatokba, és a főbb kulturális,
és művelődési intézményekbe.
Törekedtünk rá, hogy a média legtöbb fórumán
(sajtó, tévé, rádió, stb.) –
országos és regionális szinten is –
megjelenjünk.
A felsőfokú intézmények
honlapjai mellett a programról tájékoztatást
nyújtott az OKM és a Felvi honlapja is.
A Katapult Mentorprogram tájékoztató
tevékenységéhez kapcsolódóan a program
munkatársai mintegy húsz olyan, 2006-ban mentornak
jelentkező, fiatalnak tartottak felkészítő
képzéseket, akik vállalták, hogy 5-5 érettségit
adó középiskolában 2007-ben
érettségiző osztályoknak előadást
tartanak egyrészt a felsőoktatásba bekerüléskor
’előnyben részesítés’
címszó alatt szerezhető pluszpontokról, annak
követelményeiről, a felvételi
eljárásról, másrészt a Katapult Mentorprogram
tevékenységéről,
szolgáltatásairól, egyéb hasznos
tudnivalókról. Mintegy száz
középiskolában tartottak mentoraink előadást
szerte az országban. A
felkészítő tréning elsődleges célja a
naprakész információk átadása volt. A
képzés másodlagos célja az érettségit
adó középiskolákban a Katapult 2007 c.
kiadványunk terjesztése, valamint az interaktivitás
és a személyes kontaktus megteremetése volt, amellyel az érettségi
előtt álló fiatalokat bátorították az előadók a
felsőoktatásba való jelentkezésre.
Mentoraink ezen kívül fiatalok által rendszeresen
látogatott helyszíneken figyelemfelhívó,
tájékoztató plakátokat helyeztek ki.
A mentorok az előadások
helyszíneiről és a plakátok kihelyezéséről
regisztrációs lapot vezettek.
Képzési
anyagunk kiterjedt a felsőoktatási törvényben
bekövetkezett gyökeres változásokról, a
felsőoktatásban a hátrányos helyzetű
diákok által igényelt támogatásokról,
illetve egyéb lehetőségeikről szóló
információkra, valamint a Katapult Mentorprogram szervezeti
és koncepcionális változásainak,
újdonságainak ismertetésére is.
ELTE BTK
Nyílt nap, január 13.
A program bemutatásának egyik
fóruma – mind az egyetemisták/ főiskolások,
mind a felvételizők számára – a felsőoktatási
intézmények nyílt napjai, melyeken munkatársaink,
ill. régiós szinten mentoraink
közreműködésével a Mentorprogram is igyekezett
megjelenni. Az egyik ilyen helyszín az ELTE Trefort kertjében
megrendezett BTK-s nyílt nap volt, ahol önálló pavilont
kaptunk. A rendezvényen a program projektvezetőjével (Nagy
Attila) készített interjú az RTL Klub esti Híradójában
adásba került.
Mindeközben önkéntesek segítségével az
ingyenesen hívható zöld számunkon folyamatos
tájékoztatást nyújtottunk a
felsőoktatási felvételi és a Mentorprogram
iránt érdeklődőknek.
Március–április–május
RÉGIÓS TALÁLKOZÓK
ÉS TRÉNINGEK/ TAVASZI SZEMESZTER
A 2007-es tavaszi szemeszterben régiós szinten képzéseket
és informális mentor–mentorált
találkozókat szerveztünk a régiós
központokban (Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Eger, Győr).
Többhetes országjáró körútjaink
során egyrészt minden programrésztvevő kapott egy
általános képet arról, hogy az elmúlt
félévben milyen tapasztalatok halmozódtak fel a program
működtetése során, és milyen
változtatásokat tervezünk, másrészt mind a
mentorok, mind a mentoráltak fontos információkra tehettek
szert a programban való jövőbeli
részvételükkel kapcsolatban.
A találkozások során – a mentorok és a
mentoráltak számára is – szakmai
képzést nyújtottunk, ezen felül – a 2007-es
év koncepcionális újítása jegyében
– a régióban működő mentor–mentorált
párosokat is közelebb szerettük volna hozni egymáshoz
egy informális találkozó keretében.
Külön kiemeltük, hogy a mentorok
és mentoráltak a következő szemeszterben
egyaránt részt vehetnek a programban mentorként, ha
megfelelően pályáznak és teljesítenek a
felvételi eljárás során.
Hosszútávon célunk, hogy a
rátermett, hatékony és hasznos munkát
végző mentorok további szemesztereken át
folytathassák tevékenységüket, korábban
látott és tapasztalt munkamódszerük garancia a
minőségi szakmai munkára.
Már márciustól
kezdődően igyekeztük segíteni a közösségi
élet önszerveződéseit, így munkatársaink
filmklubot, illetve találkozókat szerveztek Budapesten. A
tanév lezárására a margitszigeti Holdudvarban
került sor, ahol az egész éves munka átfogó értékelése mellett egy jó
hangulatú napot töltöttek együtt a Központi
Régió mentorai és mentoráltjai. A rendezvényről
beszámolt az RTL Klub Híradója is.
A program
nevének megváltozása
2007. június 6-i
ülésén a Mentorprogram nevének
megváltoztatásáról döntött a
vezetőség. Új nevünk Katapult Mentorprogram – Országos
Felsőoktatási Mentorhálózat lett.
Május–június–július
Mentortoborzás
Májustól
kezdődően kezdtük el toborozni a mentorokat, a
következő, 2007/2008-as tanévre. Az előző
évhez képest a jelentkezőknek több szűrőn
kellett átesniük. Minden esetben személyes
beszélgetésre hívtuk a jelentkezőket a
pályázatuk beérkezése után. A
meghallgatás metodikáját az ELTE
Kortárssegítőkkel együttműködve dolgoztuk ki
és a programismereten kívül egy csoportos,
életszerű szituációs helyzetben vizsgáltuk a
mentorjelöltek rátermettségét,
motivációját, majd a meghallgatás után
komplex módon értékeltük a
teljesítményüket. Három vidéki
helyszínre is (Szeged, Pécs, Debrecen) leutaztunk a
mentortoborzás időszakában. A toborzás során több
mint négyszázan jelentkeztek a Mentorprogram
pályázati felhívására.
Augusztus
Közösségépítő
tréning – önkéntes munka Dombegyházon
2007. augusztus 6-11. között kísérleti jelleggel
Dombegyházon a mentorjelentkezők közül mintegy negyven
fiatal részvételével
közösségépítő önkéntes
munkát végeztünk.
(A jelentkezésnél fontos elem volt,
hogy a részvétel is önkéntes!)
Az ötletet az elsősorban
multinacionális vállalatoknál bevezetett
csapatépítő tréningek adták, amelynek
lényege, hogy a szervezett tréningszerű
csapatépítő foglalkozások mellett a
munkatársak kisebb fizikai munkát igénylő pár
napos munkára kiszabadulnak az irodák falai közül,
és közösen vért-verejtéket izzadva
kovácsolódnak csapattá.
A programban is e két komponens jelent meg. Szervezetten napi
kétszer négy óra könnyű fizikai munka
(templomkert rendberakása, az iskola
nyílászáróinak festése,
játszótér tereprendezése) mellett sort
kerítettünk a klasszikus csapatépítő és a
csapatok közötti versengésre
épülő foglalkozásokra, illetve egyéb,
szabadidős tevékenységekre, elfoglaltságokra is.
„Dombegyházi projektünk”
kiemelkedően sikeresnek bizonyult, a továbbiakban is tervezzük
az ehhez hasonló programok szervezését.
Mentorhálós Gólyatábor, 2007.
augusztus 16-19.
A tavalyi évhez hasonlóan 2007-ben is megrendeztük a
Katapult Mentorprogram mentorainak és mentoráltjainak, illetve
egyéb programrésztvevőinek
részvételével a „Mentorhálós
gólyatábort”. A program helyszíne a tavalyi
évben már bevált Kőrösi Csoma Sándor
Kollégium volt .
A program, azon kívül, hogy jó
hangulatot teremtett a frissen mentorrá, illetve első éves
hallgatóvá vált fiatalok között, szakmai
tudásukat is mélyítette, amelyre a következő
– legalább - egy év során építhetnek.
A gólyatábort több célból szervezte meg az
Alapítvány. Az egyik célkitűzés a már
meglévő mentorok és felkutatott mentoráltak
összeismertetése volt, még a tanévkezdés
előtt. Ezt a szabadidős programok mellett csoportos
tréningekkel és játékokkal (mentorokat és
mentoráltakat iskolánként és
régiónként rendezve) igyekeztünk
elősegíteni. Ezenkívül a
program, a program által nyújtott lehetőségek,
és a távlati célok megismertetésére is
törekedtünk a mentoráltak és a mentorok
körében. Fontosnak tartottuk, hogy az e célból
tartott előadások alatt kommunikáció jöjjön
létre mind a mentorok és mentoráltak, mind a program
szervezői között horizontálisan és
vertikálisan is. A négy napig tartó
gólyatábor a klasszikus gólyatábori
csapatépítős játékok mellett a mentorok
képzésére, illetve a mentor-mentorált
párosok külön ismerkedésére is alkalmat adott. A
mentorok elsősorban a Katapult Mentorprogramban betöltött
szerepükről, a rájuk váró feladatokról
kaphattak információkat, és az ezzel kapcsolatos
kérdéseiket, észrevételeiket is
megoszthatták a Mentorprogram szervezőivel.
Tematikus előadásokra is sor került, Mészáros
György a mentor-mentorált viszony személyes
aspektusairól tartott előadást, illetve ehhez
kapcsolódóan tréninget. Páli István a
felsőoktatási intézmények, illetve a hallgatói
érdekképviseléssel foglalkozó szervezetek
működését mutatta be, míg Truka Vajk a –
leginkább hátrányos helyzetű –
hallgatókat érintő juttatások, juttatási
rendszerek elméletét ismertette. Nagy Attila, Németh
Andrea és Fonyó Attila a Katapult Mentorprogramról,
illetve a mentorok és mentoráltak előtt álló feladatokról
tartott előadásokat. A gólyatábor programja, illetve
az előadások kivonatai a „Katapult Mentorprogram
Gólyatábor 2007”
nevű kiadványban is megjelentek.
A Mentorhálós gólyatábor megnyitóján
a mintegy 170 programrésztvevőn kívül megjelent az
Oktatási és Kulturális Minisztérium
államtitkára, Arató Gergely, valamint Dr. Borovszky
Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Roma Integrációs Titkárságának vezetője
is . A programról tudósított az
RTL Klub, a Hír TV, valamint egyéb médiumok .
Az évkezdés előtti
utolsó program egy, a dombegyházi önkéntes
munkában résztvevő diákok által szervezett,
találkozó volt, amelyre a Holdudvarban került sor augusztus
31-én.
Szeptember
A 2007/2008- as tanévkezdés
a szokásos módon leginkább az
adminisztrációval és az újdonsült mentorok
és mentoráltak tájékoztatásával, munkájuk
segítésével zajlott. A hivatali és
adminisztrációs vonalat megerősítendő már
a nyár folyamán kidolgoztuk annak metodikáját, hogy
a mentorok és mentoráltak viszonyát – tudva azt, hogy
ez egy személyes segítői viszony és csak
módjával lehet szabályozni – szerződéses
keretek között rögzítsük. Így a mentor
és mentorált között egy megállapodás
köttetik, amelyben a felek a program iránymutatása mellett
megállapodnak az előttük álló évben
való együttműködésükről. A mentorok
már a jelentkezésükkor, majd később a
gólyatáborban mélyrehatóan megtudhatták,
hogy mit vár el tőlük a program. A mentoráltak pedig
egy belépési nyilatkozattal erősíthették meg a
Katapult Mentorprogramban való részvételi
szándékukat, illetve vállalták
programrésztvevőként a rájuk vonatkozó
kötelezettségeket.
Az 51/2007. (III. 26.) Korm. Rendeletben (a
felsőoktatásban részt vevő hallgatók
juttatásairól és az általuk fizetendő egyes
térítésekről)
meghatározott Alaptámogatással kapcsolatban sok
probléma merült föl az intézmények (egyetemek/főiskolák )
információhiánya miatt, így sok helyen a mi
mentoraink segítségével tudták meg és
értelmezték ezt a – halmozottan hátrányos
helyzetűek számára igen fontos – juttatási
formát.
Ebben a hónapban a munkatársak tekintetében is
változás történt, Németh Andrea
projektasszisztens helyett új munkatársként Major Brigitta
került a programba.
A Fogadóóra című
oktatással foglalkozó M1-es műsor szeptember 25-én
forgatott rövid ismertető riportot az ELTE Trefort kertjében a
Katapult Mentorprogramról, ahol a projektvezetőn kívül
nyilatkozott négy, a programban mentorként és
mentoráltként résztvevő, fiatal is. A felvétel
2007. november 17-én került adásba a Magyar
Televízióban.
Október–november–december
Mentori ismeretek számonkérése –
országos körút
A Katapult Mentorprogram
októberben országos körutat indított a programba
idén bekerült mentorok ismereteinek felmérése
céljából. Az országos körút első állomása
Budapest volt, ahol október 18-án Szegedi Dezső, az OKM Roma
Integrációs Titkárságának
szakértője, Nagy Attila, a Katapult Mentorprogram
projektvezetője, valamint Fonyó Attila és Major Brigitta
projektasszisztensek hallgatták meg a közép-magyarországi
régió mentorainak beszámolóját. Az
októberben kezdődő körúton a nagyobb vidéki
városokban hallgattuk meg a mentorokat: Debrecenben, Miskolcon, Egerben,
Szegeden, Győrben és Pécsett.
Ahhoz, hogy a mentorok feladatukat
hatékonyan lássák el, előre kiadott
képzési anyagokat kellett elsajátítaniuk. Az
országos körút fő programja a képzési
anyagok számonkérése volt . A beszámoló
során a mentornak egy-egy tételt kellett húznia
három témakörből, amelyek a következők:
hallgatói juttatások rendszere; adminisztráció a
felsőoktatási intézményekben; Mentorprogram
programismerete
November
A mentorok számonkérése
mellett aktív közösségi életet
szerettünk volna teremteni mind a vidéki helyszíneken, mind
Budapesten, így egy ezzel foglalkozó, hallgatókból
álló önkéntes, négyfős team-et
hívtunk össze az elmúlt év aktív és
lelkes mentoraiból kiválasztva. A Katapult Mentorprogram
„programszervező és közösségfejlesztő
teamje” az összes vidéki helyszínen a számonkérések után egy
játékos, ismerkedős „foglalkozást”
tartott, amely reményeink szerint hosszabb távon a
régiókban megteremti a közösségi élet
alapjait, amelyben az adott régió koordinátorának
is aktív és fontos szerepe lesz.
Budapesten két
találkozóra került sor november folyamán: az egyik a
SERPA nevű szórakozóhelyen, a másik egy fiatalok
által szintén kedvelt helyen, a Kuplungban volt. Az előfeltételezést
megerősítette a tapasztalat: ezek a találkozók
nagyban elősegítették azt, hogy a
programrésztvevők megismerjék egymást, és
valóban önkéntesen kezdjenek a program keretein belül hasonló
programokat szervezni maguknak.
December
Katapult Mentorprogram Évzáró
Konferencia
A Katapult Mentorprogram december 5-i
konferenciájára a Hallgatói Információs
Központban (Budapest, VIII. kerület, Múzeum utca 17.)
került sor. A konferencia plenáris programja előtt
Arató Gergely államtitkár és Nagy Attila, a
Katapult Mentorprogram programigazgatója
sajtótájékoztatón értékelte a program
éves eredményeit. A rendezvény előadásait
úgy állítottuk össze, hogy az mind a mentorok, mind a
mentoráltak számára érdekes,
információkban gazdag legyen.
A szekciókban dr. Borsa Melinda és
Major Brigitta a 2008. évi felsőoktatási rendszer
változásairól és ezzel
összefüggésben a Kataupult Mentorprogram
tájékoztató kampányáról, Bélik
Márton a külföldi ösztöndíjakról,
míg Forgó Melinda a tudatos
karrierépítésről tartott előadást. A Katapult Mentorprogram régiós
koordinátoraival pedig zárt ülésen Nagy Attila,
Fonyó Attila és Spéth Andrea értékelte a
félévet, és meghatározták a
következő félév feladatait.
A rendezvény formális keretei
után a Darshan nevű szórakozóhelyen nyílt
alkalom a programrésztvevők ismerkedésére.
Decemberi feladatunk emellett a
felvételi tájékoztató kampány
előkészítése és ezzel
összefüggésben a Katapult 2008 kiadványunk
elkészítése volt.